[F2F] Coaching Stúdió

VACSORÁZZUNK EGYÜTT: A FACEBOOKON!

PETRA: De nekem minden délután szükségem van 2-3 órányi facebookozásra. Ott beszélgetek a barátaimmal.
ÉN: Dehát egész nap együtt vagytok az iskolában!
PETRA: Igen. A legtöbbel igen. De az akkor is más. A fészen beszéljük ki a problémáinkat. Ott dumálunk a többiekről. Ott tudunk igazán szabadon pletykálni...

A 15 éves Petrával a beszélgetés tényleg megtörtént. És a sztorija nem egyedi. Tipikus példája annak, hogy a mai Z generációs fiatalok [akik 1995 és 2009 között születtek] már az internettel együtt, az online térben nőnek fel.
cikk_face.pngMit mutatnak a számok?

Nemrég jelent meg a Vodafone-nak egy kutatása, ami számokban is megmutatja, mennyi időt töltenek a mai fiatalok internetezéssel és az okoskészülékkel. A felmérésben közel 600 ember vett részt. A mintát 3 korcsoportra osztották: 16-21 évesek22-29 évesek és a 30 fölöttiekVagyis a válaszadók között az oktatás és a munkaerőpiac szempontjából két nagyon fontos generáció is van: az Y és a Z generáció.

De miért fontos tudni, hogy a 24 órából mennyi időt vesz el az online világ? És hogy az okoskészülékeket mire használják? Mert ez sokmindent befolyásol! Például azt, hogy hogyan kellene ezeket a fiatalokat tanítani. De azt is, hogy miért más munkavállalók a Z-sek és az Y-osok, mint az idősebb kollégáik. 

A felmérésből azokat az adatokat válogattam ki, amelyek a leginkább fontosak iskolai és munkaerőpiaci szempontból. Lássuk az elsőt: mennyi időt töltenek a közösségi oldalakon?

cikk_g_eltoltott_ido.png

Nekem egy dolog szúrt szemet ebből a grafikából. A válaszadóknak két nagy csoportja van: 30 alattiak és a 30 felettiek. Vagyis: a tipikus Z-sek napi 2 órát töltenek el a különböző közösségi oldalakon. Az idősebbek, az Y-osok csak kb. másfél órát, vagyis kevesebbet, mint a fiatalabbak. Akkor Petra tényleg tipikus Z-s: annyit netezik, mint a társai...

De tényleg: ez sok? 

Rajzoljunk 24 órás időtérképet gyorsan, gondolatban. Jelöljük rajta ezt a két órát... Még akkor sem kevés ez, ha nem egyben üli végig a két óráját a telefonjával! Persze, mondhatjuk azt is, hogy az idősebbek meg tévéznek, az sem jobb. Csakhogy az okoskészülékkel az Y-os és a Z-s maga válogatja ki a tartalmakat, aszerint, hogy éppen mi érdekli. És közben kommunikál és médiatartalmat is készít. Az idősebb viszont – aki tévét néz – passzívan befogadja a tartalmat. Kevesebbet tud válogatni és nincs meg az a bizonyos visszajelzés sem: azonnal.

Az sem mindegy, mivel töltik le ezt a másfél-két órát. A kutatásban ezt is megkérdezték, én meg kielemeztem. Mutatom!
cikk_g_milyen_cel.pngAz eredmény hasonlít az előzőhöz! Itt is látunk egy generációs határt! A két 30 alatti csoport ugyanis nagyjából ugyanarra használja a közösségi oldalakat: kapcsolattartásra [majdnem 50%]. Az viszont furcsa – legalábbis nekem –, hogy nem infókeresésre vagy saját képek posztolására!

Érdekes, hogy ez az arány a 30 felettiek esetében kicsit alacsonyabb [durván 40%]. Vagyis azt feltételezem, hogy az Y-osok "hagyományosabb" módon kommunikálnak: telefonon, e-mailben, esetleg személyesen. 


Meeting helyett messenger?

Nem is gondolnánk, mekkora jelentősége van az előző adatnak! Ez azt jelenti, hogy a jövő munkavállalóival nem személyes meetingeken fognak találkozni a főnökeik. És még csak nem is e-mailben. A HR-esek, a középvezetők vagy a vezérigazgatók skypeon, messengeren és applikációkon keresztül fognak érintkezni a beosztottjaikkal!

És ezen a ponton muszáj ebbe egy kicsit jobban belemennem. Infografikával összegzem, mit is mutatnak ezek az eredmények az Y meg a Z generáció munkavállalóiról?cikk_munkaeropiac.pngTipikus harmincas vagyok. Szeretem a telefonom, gyakran nézem a közösségi felületeimet, de egy kis időre hajlandó vagyok lerakni. Néha nehezem értem az ötvenes kollégáimat, és azt is kíváncsian figyelem, hogy gondolkodnak a világról azok, akik tízzel kevesebbek nálam. Izgalmas helyzet ez! Értjük egymást? Vagy eldumálunk egymás mellett? Mi coachok pont abban segítünk, hogy a különböző generációk értsék is egymást!

Instagram: történeted, képekben

A magam fajta szakembernek szemet szúr egy adat! Önkifejezésre csak 10-12% használja a közösségi oldalakat. És itt nincs különbség az generációk között. Pedig ebben a magamutogató és nárcisztikus világban magasabb arányra számíthatnánk.

De egy másik kérdésnél – ahol arra voltak kíváncsiak, melyik alkalmazást használják legtöbben – a 16-21 évesek közt kiugróan magas volt az Instagram aránya. Ez az az app, ahol képekkel mesélnek szrtorikat. Fotó, alatta komment: nálam épp ez megy. Másik fotó, alatta ennyi: itt meg ez!

A Z generáció már képekben kommunikál. És itt nemcsak arról van szó, hogy szeretjük megosztani másokkal, hogy épp mi történt velünk, hanem arról is, hogy gyorsan feldolgozható és pár másodperc alatt átlátható az infó. Nincs idő és nincs kíváncsiság a többire. Őket ugyanis már nem érdekli a lineáris vagy a szöveges infó. És a háttér sem. Sokan tudják már ezt: a reklámszakemberek biztos. De az iskola?

A következő blogposztomat éppen erről írom! Kommunikálj Z-sekkel: röviden, tömören, képekben. Pár nap és jön az új cikk. Érdemes visszajönnöd hamarosan!

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png

 

F. Takács István: Már a húszévesek sem értik a "mai fiatalokat"

Az RTL Reggeli vendége voltam, pár nappal iskolakezdés előtt. Nádai Anikóval és Fehér Tiborra beszélgettünk.

Röviden - idézőjelesen - mondhatnám azt is, hogy a "mai fiatalokról". Vagyis arról, hogy mekkora generációs szakadékok vannak. És hogy miért céltalanok a Z-generációsok.

Kik ők? Mit akarnak?

Z-generáció: a mai 8-22 évesek. Nem tudják, mit akarnak. De azt nagyon gyorsan akarják. Nem tudják, mik lesznek, ha felnőnek. De sok pénzt akarnak vele keresni. Nem értik őket sem a szülők, sem a tanárok, sem a pár évvel idősebb fiatalok. Erről beszélgettünk Nádai Anikóval és Fehér Tiborral. A videó visszanézhető az [F2F] youtube-csatornájáról.

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu


erdekli_a_coaching.png

ISKOLAKEZDÉS = ADRENALINFRÖCCS

Iskolakezdés. Különös adrenalinfröccs ez a szó sok diáknak és szülőnek (és persze tanárnak is). Ráadásul az iskola olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. És mindenki el is mondja a véleményét. Ilyenkor, szeptember előtt, egy kicsit még hangosabban is. Nem akarok kimaradni a sorból! Lássuk, hogy tanárként és junior coachként mennyire értek hozzá... :-)
sulikezdes.pngTanulni nem könnyű

Sosem volt az. De mostanság egyre nehezebbnek tűnik! Mióta Magyarországon is zajlanak az úgynevezett PISA-mérések, azóta mindenki kongatja a vészharangot. Pláne, hogy a 2012-es felmérés egyik vizsgált területe a komplex problémamegoldás volt. Na, ez az a terület, amit egyetlen iskolában sem tanítanak.

Akkor mégis, miért mérik? 

Azért, mert a problémamegoldás az a képesség, amire igazán szükségünk van az életben. A Z- és ALFA-generáció fiataljai előtt pedig olyan lehetőségek és kihívások állnak, amiknek hagyományos tudással felesleges nekifutni. De egyre inkább úgy tűnik, hogy ezeket csak iskolán kívül fejleszti a gyerek. Vagy egy-egy olyan kivételes esetben, amikor ezt a pedagógus kifejezetten fontosnak tartja, és belesűríti abba az információdömpingbe, amit a bürokratikus tantervek és az érettségi-követelmények határoznak meg.

Nem fogok beállni abba a sorba, amely kárhoztatja a magyar iskolarendszert és a benne dolgozókat. De az tény, hogy az emlegetett PISA-felmérések szerint már a lexikális ismeretek terén sem teljesítünk jól. Problémamegoldásban pedig még rosszabbak a magyar gyerekek. Ez az a terület, amit iskolán kívül, például junior coachinggal érdemes tovább fejleszteni. Erről ebben a cikkemben írtam bővebben.

Hogyan lehet könnyebb?

A tanárok és a szülők folyamatosan azt mesélik, hogy a gyerekek nehezen koncentrálnak hosszú ideig. Pedig rá vannak kényszerítve: például az órán, vagy, amikor otthon tanulnak. Azt több idegélettani kutatás kimutatta, hogy az emberi agy 10-15 percig képes fegyelmezetten fókuszálni. Ezért érdemes rendszerszerű kizökkentéseket beépíteni a gyerekek tanulással töltött idejébe.

1. eltávolítás

Az iskolában érdemes a tanórát rövidebb egységekre felosztani: beépíteni több olyan eseményt, amely néhány perce eltávolítja a gyereket az anyagtól.

2. sztorizás, pihenés

Érdemes egyszerűen csak sztorizni egyet. Otthon persze nehezebb a helyzet, mert az óriási mennyiségű tananyag memorizálásához idő és türelem kell. Vagyis: érdemes közben pihenni egy kicsit. Ha ezeket az apró trükköket betartja valaki, és a közben aktuális 10-15 percet tényleges tanulással tölti, akkor a módszer meghozza a gyümölcsét. Például a nagydolgozat előtt nem lesz átláthatatlanul nagy az anyag. És a régi bölcsesség is igaz mlg, az ismétlés és a tudás viszonyáról.
sulikezdes2.png
3. élményszerűség

A rendszeresség mellett fontos lehet az élményszerűség is. Nyugodtan használjon a gyerek okostelefont és számítógépet! De az élményhez hozzá tartozik az együtt tanulás is: az iskolatársakkal és a szülőkkel. Főleg kisiskolás korban lehet hatalmas motiváló ereje annak, ha a szülő együtt tanul a gyerekével. Persze ilyenkor sem kell órákig együtt görnyedni a könyv fölött. De nézzünk rá, kérdezgessük, vag legyen nyitva a konyha és a gyerekszoba ajtaja. És persze a nappaliasztal is kiváló tanuláshoz.

4. közös idő

Később írni fogok az együtt töltött minőségi időről. Merthogy ez nemcsak érzelmileg fontos, hanem a tanulásban is óriási ereje van! Szervezzünk közös, családi programokat. Egy egyszerű hegyi túra vagy egy múzeumlátogatás alatt sok dolgot tanul a gyerek, és fel sem tűnik neki. Ennek a helyzetnek két másik előnye is van: a szép, a jó és az értékes felé tereljük az értékrendjét. Közben pedig - az érzelmileg telített helyzetekben - hatalmas mennyiségű infót raktároz el a memóriája.

A nagy tabu: esélyegyenlőség

Az iskola fontos szocializációs közeg. Itt formálódik a gyerekek együttműködési képessége, itt alakulnak ki az első fontos és mély, családon kívüli társas kapcsolataik. Mégis azt látjuk évek óta, hogy a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségeket az iskola nehezen tudja ellensúlyozni. És lássuk be: a gyerekek kegyetlenül kritikusak egymással! És nagyon sokan válhatnak egymás céltáblájává! Mondok, mutatok néhány egyszerű dolgot, ami piszkosul megnehezítheti a gyerekek beilleszkedését:
fuzet_uj.jpg

Ezek napi küzdelmek a gyerekek között. És a sort még lehetne folytatni. Az nem kérdés, hogy a küzdelmek okozta sebek milyen lassan gyógyulnak, hisz tudjuk. Pszichológusok írnak arról, hogy a felnőttek is gyakran küzdenek ilyen emlékekkel. Vagyis: a felnőttek feladata észrevenni ezt az időzített bombát. És kérem: egyetlen esetben se engedjünk az erőszaknak! Se a fizikainak, se a verbálisnak! Most lehet, hogy néhányan neheztelni fognak rám, de nem tudok mit kezdeni azzal az állásponttal, amikor valaki arra bíztatja a gyerekét, hogy minden körülmények között védje meg magát és a saját igazát. Közösségben élünk! Biztos mindig nekünk/neki van igaza?

Figyelem!

Kedves Olvasóm! Abba a sorba sem állok be, aki leírja azokat a tanácsokat, amiket mély szakmai meggyőződéssel sokan el szoktak mondani. Nem azért, mert nincs igazuk. Hanem azért, mert tanácsokkal már tele a padlás, és mert szerintem a megoldás rém egyszerű.

Figyeljünk a gyerekünkre. Kérdezzünk tőle! Értsük meg és tartsuk tiszteletben a véleményét. Gondoljuk végig, hányszor tesszük fel egymásnak ezeket az egyszerű kérdéseket:

  >>  Hogy vagy?
  >>  Milyen napod volt?
  >>  Miért vagy ilyen vidám?
  >>  Mitől vagy szomorú?
  >>  Miben segíthetek?

Az egymás számára adható egyik legnagyobb ajándék: a figyelem! Az, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra, és őszinte odafordulással kérdezzük meg a másiktól: mi jár a fejében.

Minőségi idő!

Tudom, tudom! Ez nagyon nehéz, hiszen mindenki nagyon sokat dolgozik. Mégis azt mondom, hogy az együtt átélt élmények tudják tartalommal megtölteni a szülő-gyermek szeretetkapcsolat mindennapjait. És ez a szeretetkapcsolat teremti meg annak a bizalomnak és biztonságnak az alapjait, amire a gyermek építheti a serdülő- és a felnőttkorát. Meggyőződésem, hogy a kiegyensúlyozott, és szélsőségektől mentes fiatal felnőtt élet titka ennyi. Nem több!


F. Takács István
vezető coach

www.f2f.hu


erdekli_a_coaching.png

VIDEOBLOG: Eltetessük-e a mobilt az órán?

Miért sérti a tanárokat, ha a gyerek mobilozik óra közben? Hogy vonjuk be az okostelefont az oktatásba? Pedagógusként mi a jó megoldás? Erről tartottam továbbképzést tanároknak, a 21. Szabadkai Nyári Akadémián. Az egyórás előadásomat összefoglaltam egyetlen percben! Nézzétek, osszátok!

A videóban elmondott gondolatok heves diskurzust generáltak a tanárok és a diákok között, a facebook-oldalamon! Ha kíváncsi a kommentekre, kattintson 
IDE!

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

 

erdekli_a_coaching.png

MIÉRT A COACHING?

Végeztem egy rövid, nem reprezentatív felmérést. A kérdés egyszerű volt: Mi a coaching? Mit csinál egy coach? Miért és mire jó a coaching? Nézzük a válaszokat:

5_felvetes_4.png

Ha megnézzük a legfontosabb és leghitelesebb hazai és nemzetközi coach szervezetek honlapját, hosszú és szinte tudományos igényű definíciót találunk arról, mi is a coaching. De az ismerőseimnek nagyjából igaza volt. A coaching az ügyféllel való partneri együttműködés egy olyan gondolat-ébresztő, provokáló és kreatív folyamatban, amely arra inspirálja az ügyfelet, hogy a legtöbbet hozza ki önmagából személyes és szakmai szempontból is. Szedjük csak szét ezt a definíciót!​

Ügyféllel való partneri együttműködés

Az ügyfél és az általa választott coach egyenrangú partnerek. Hát ki más is oldhatná meg legjobban a problémáját, mint az ügyfél maga. Az ügyfél találja meg a coaching során a saját erőforrásait, ő fog megküzdeni a saját hiányosságaival, az ügyfél jön rá arra, hogy saját személyére szabva mi lesz a legjobb neki. A coach ebben segít.

Gondolatébresztő, provokáló, inspiráló

Jól tudom, amikor valaki elakad az életben, a kérdéseire válaszokat vár. De mások válaszai a legritkább esetben segítenek hosszú távon. Meggyőződésem, hogy arra van szükség, hogy a saját önismereti térképünket egyre jobban megrajzolva egyre több és több választ tudjunk adni a saját kérdéseinkre. Miért jó ez? Mert így könnyen és gyorsan oldjuk meg a problémáinkat, és egy idő után már segítség nélkül is tudni fogjuk a következő lépést.

A legtöbbet hozza ki

Minden szónak óriási jelentősége van. A legtöbbet, pontosabban, az aktuális állapotához képest a legtöbbet. De pont ebben segít a coach, hogy az ügyfél fejlődjön, és ez a legtöbb mindig több és több legyen. Személyes és szakmai szempontból egyaránt. Ugyanis meggyőződésem, hogy a két terület egymástól elválaszthatatlan. Akkor vagyunk sikeresek a munkában, ha a személyes világunk rendben van. A személyes életünk simaságát pedig nagyban támogatja, ha sikeresek vagyunk a munkában.

mondatok_uj2.png

Talán látszik, van itt olyan kérdés, ami magánjellegű, és van olyan, ami inkább a munka világát érinti. De egyik sem elválasztható a másiktól. Miért? Mert van az emberi személyiségnek néhány olyan alapvető összetevője, ami kihatással lehet az életünk minden területére:

– mennyire ismerjük önmagunkat
– bízunk-e magunkban és másokban
– mennyire vagyunk motiváltak a saját sikereink elérésében
– mit gondolunk a világról, mit gondolunk másokról
– megengedjük-e magunknak, hogy örüljünk a sikereinknek
– adunk-e magunknak arra időt és lehetőséget, hogy feltöltődjünk

Azt nem állítom, hogy a coaching a személyiségünk legbelső bugyraiba hatol be (az persze nem baj, ha mégis megtörténik). De azt állítom, hogy tudatosítja életünk kritikus pontjainak legfontosabb kérdéseit. És ha a tudatosság megvan, már csak erő kell ahhoz, hogy a viselkedésünkön is változtassunk. Az erőhöz pedig csak motiváltság és önbizalom kell. Ennyi a siker kulcsa.

5_mondat.png
F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu


erdekli_a_coaching.png

F. Takács István: PÁLYAVÁLASZTÁSI KRÍZIS: MIT MOND A JUNIOR COACH?

Egyre több az olyan fiatal, aki nehezen tudja eldönteni, mi szeretne lenni. Egyre gyakoribb jelenség ez. Úgy nevezik: kapunyitási pánik. Mi az oka? És mi lehet a megoldás? Erről beszélgettünk az M1-en, a felvételi ponthatárok kihirdetésének napján.

[ M1 - MA REGGEL - 2017. 07. 26. ]

Manapság nagyon nehéz elköteleződni. A fiatalokban egy furcsa kettősség dolgozik. Nem akarnak kötődni senkihez és semmihez. A saját egójuk vezérli őket. A világnak kellene alkalmazkodni ehhez. Mégis a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok vágynak arra, hogy valami megtartó erőbe tudjanak kapaszkodni. Ez lehet akár egy vállalat brandje is. De ezen a kettősségen nem kell csodálkoznunk. A felgyorsult és virtuális világunkban kialakuló én (egó) nehezen veszi észre a másikat, de mégis hordozzuk magunkban azt az ősi igényt, hogy kötődni tudjunk embertársainkhoz.

Az elköteleződésnek ráadásul van egy másik aspektusa is: ha végre képesek vagyunk dönteni, elköteleződünk egy életpálya mellett, az azt is jelenti, hogy lemondunk egy csomó másról. És akkor kimaradunk valamiből: rengeteg kecsegtető dologra mondjuk azt, nem kérek belőle. És mi van, ha rosszul döntünk? Abban az esetben semmi, ha a választott egyetem, a választott szakma sikert hoz. Ha viszont nem, akkor jön az iskolaváltás, a folyamatos munkahely változtatás. Bár az kétségtelenül igaz, a most felnövő fiatal generáció ezt egészen könnyedén csinálja. 

A fiatalokat ráadásul állandó teljesítménykényszer feszíti. Gyorsan kell, gyors sikert elérni. Mit lehet tenni? Mi a megoldás? Erről beszélgettünk az M1 műsorában, a ponthatárok kihirdetésének napján.

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu


KAPCSOLÓDÓ CIKKEM:
EGY ÚJABB KORTÁRS TÜNET: A KAPUNYITÁSI PÁNIK

erdekli_a_coaching.png

Egy újabb kortárs tünet: a kapunyitási pánik

Február van. Közeledik a határidő. Hamarosan véglegesíteni kell Péternek az egyetemi jelentkezést. De Péter még mindig bizonytalan. Nem tudja pontosan, mi szeretne lenni. Jól megy neki a biosz és a matek is, de sorra nyeri a zongoraversenyeket is. Az apukája orvos, az anyukája tanít. Péter szeretne jól keresni, de nem akar egész életében olyan munkát végezni, amit csak kényszerből csinál, vagy csak azért, mert jó a fizetése. Rengeteg egyetem és képzés között válogathat. Még az is felmerült benne, hogy külföldön folytatja a tanulmányait. Rengeteg a lehetőség, de borzalmasan nehéz a döntés. Péter egyre feszültebb, lassan már beszélgetni sem lehet vele. És a szülők sem nagyon tudják, hogyan is segíthetnének.

l_mamahotel_elkotelez.png

Péter sztorija tipikus. Egyre több az olyan húszas éveiben járó fiatal, aki nehezen tudja eldönteni, mi szeretne lenni. Egyre többen vannak, akik nem tudják elképzelni, hogyan tovább. Komoly következményei vannak ennek: rosszkedv, depresszió, halogatás, munkanélküliség, bizonytalanság, egzisztenciális nehézségek. Egy szóval, egy olyan feszült élethelyzet, ami rossz hatással van a fiatalok mentális egészségére. Egyre gyakoribb jelenség ez napjainkban: kapunyitási pániknak hívják.

Egy újabb tipikus kortárs tünet. De mi ennek az oka?

A lehetőségek tárháza végtelen

A Péterhez hasonló fiatalok előtt számtalan lehetőség áll. Sokkal több, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A megváltozott világban rengeteg dologgal lehet foglalkozni. Gyakorlatilag bármit és bárhol lehet tanulni. És ez a szeszélyes, kiszámíthatatlan világ azt is kommunikálja, egy-egy eredeti ötlettel, egy jó marketinggel, akár egy jó blöffel gyorsan lehet az ember sikeres. Nem az van már, mint Péter szüleinek az idejében: jól megy a biosz, hát legyél orvos. Pont.

Halogatás és elköteleződés

Manapság nagyon nehéz elköteleződni. A fiatalokban egy furcsa kettősség dolgozik. Nem akarnak kötődni senkihez és semmihez. A saját egójuk vezérli őket. A világnak kellene alkalmazkodni ehhez. Mégis a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok vágynak arra, hogy valami megtartó erőbe tudjanak kapaszkodni. Ez lehet akár egy vállalat brandje is. De ezen a kettősségen nem kell csodálkoznunk. A felgyorsult és virtuális világunkban kialakuló én (egó) nehezen veszi észre a másikat, de mégis hordozzuk magunkban azt az ősi igényt, hogy kötődni tudjunk embertársainkhoz. Ez sem egyszerű helyzet.

Az elköteleződésnek ráadásul van egy másik aspektusa is. Ha végre képesek vagyunk dönteni, elköteleződünk egy életpálya mellett, az azt is jelenti, hogy lemondunk egy csomó másról. És akkor kimaradunk valamiből: rengeteg kecsegtető dologra mondjuk azt, nem kérek belőle. És mi van, ha rosszul döntünk? Abban az esetben semmi, ha a választott egyetem, a választott szakma sikert hoz. Ha viszont nem, akkor jön az iskolaváltás, a folyamatos munkahely változtatás. Bár az kétségtelenül igaz, a most felnövő fiatal generáció ezt egészen könnyedén csinálja. 

Mamahotel, papabank

Vicces kifejezések ezek. Azt mutatják, hogy nemcsak a tanulás és a munka világában meghozott döntések tolódnak ki a 20-as életévek utánra. Hanem az anyagi függetlenedés is. A fiatalok egyre tovább élnek a szüleikkel közös háztartásban és egyre később élnek saját keresetből.

Teljesítménykényszer és azonnali siker

A felnőtt élet kezdetén tapasztalható krízis abból is adódik, hogy a fiatalokat állandó teljesítménykényszer feszíti. Gyorsan kell, gyors sikert elérni. Legyél már 30 évesen top menedzser, a lehető leghamarabb építsd fel a karriered és legyél nagyon gazdag. Ez rendben is van, de mi lesz ezután? Ha sikerül, mi lesz 40 évesen? Gyakran azt látjuk, hogy a korai siker gyors kiégéshez vezet. Hiszen, ha nincs lehetőség a tovább lépésre, a fejlődésre és a következő lépcsőfok elérésére (hiszen rögtön a lépcső tetejére ugrottunk), akkor ennek a vége szükségszerű üresség.

Akkor mégis mit lehet tenni? A kérdés jogos, és meggyőződésem, hogy a válasz sem olyan nehéz.

  1. Legyen cél és ehhez szükséges motiváció. Abban kell segíteni a fiatalokat, hogy tisztán lássák saját céljaikat. És persze tanulják meg azt is, hogy a célok eléréséhez munkát kell befektetni. Ehhez kitartás, erő és türelem kell. Nem minden jön azonnal.

  2. Önismeret. Talán ezzel kellett volna kezdenem. A legfontosabb az, hogy a fiatalok ismerjék saját működésüket, erősségeiket és gyengeségeiket is. Ugyanis a döntéseink biztos hátterét csak ez tudja megadni. És a sikertelenséggel is csak abban az esetben lehet megküzdeni, ha tudjuk, mik azok a stratégiák, amik átsegítenek a nehézségeken.

  3. Felnőtté válás. A kapunyitási pánik akkor fog rendeződni, ha a fiatal már rendelkezik a felnőttekre jellemző gondolkodási és érzelmi képességekkel. Ezeket is könnyen pontokba lehet szedni. Én is megteszem majd, egy következő írásban.

Úgy tűnik, a felnőtté válás egyre nehezebb ügy. De ne kezdjünk bele a szokásos „ezek a mai fiatalok” gondolatsorba. A világ úgy jó, ahogy van. Ismerjük fel a kihívásokat, figyeljünk magunkra és másokra. Akkor minden simán menni fog.

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png

Ön-ismeret

Azok, akik még sosem jártak szemorvosnál és nem hordanak szemüveget, biztosan csodálkoznak a tételmondaton. De talán még azok is, akik viselnek. Lássuk, mire is gondolok!

l_szemuveges.png

Amikor nyitva van a szemünk, rendszerint a körülöttünk lévő világot látjuk. Minden pillanatban van valamilyen percepciónk a körülöttünk lévő tárgyakról, emberekről és történésekről. Észre sem vesszük, de születésünktől fogva ezzel a szemlélő képességgel szépen lassan kialakítjuk magunk számára azt, amit a világról gondolunk. Pörgessük most végig egy pillanatra, mennyi minden is történt velünk az eddigi életünk során: mennyi benyomás, mennyi élmény ért bennünket, milyen sok emberrel ismerkedtünk meg. Létrejött így egy világ, a mi világunk. De most gondoljunk bele abba, hogy egy másik emberrel is ugyanez megtörtént. Az egyszerűség kedvéért válasszunk most egy olyan embert a fantáziánkhoz, aki nagyon közel áll hozzánk. Ha megvan, gondoljuk végig, vele mi minden történt másképp. Az ő világa mennyire más, mint a miénk! Neki is vagy egy saját világa. A fejében.

De játsszunk most el egy másik gondolattal. Meglátunk az utcán egy vitatkozó párt. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy egy házassági perpatvar, semmi közünk hozzá. De egy másik ember mellettünk pedig azt gondolja, épp ki akarják rabolni azt a kedves hölgyet, így segíteni fog neki. Vagyis a körülöttünk lévő események nemcsak, hogy egyénenként különbözhetnek, de abban is van nagyfokú eltérés, hogy a hasonló eseményeket hogyan értelmezzük. És ez most itt a lényeg. Mindenkinek van egy szemüvege, amin keresztül a világot érzékeli és értelmezi. Miért fontos ez? Összeszedem néhány pontban:
A világ és mások működésében nem a mi világunk törvényei uralkodnak. Vagyis, ne magunkból induljunk ki, amikor mások viselkedését értelmezzük és megítéljük!

  1. Ne várjuk, hogy a másik is úgy gondolkodjon, mint mi. Még akkor sem, ha nagyon közel áll hozzánk az illető!

  2. Legyünk kritikusak a „Pontosan tudom, mire gondolsz!” mondatokkal. Járjuk ezért körbe, mire gondol a másik, különben könnyen csúnya vita kerekedhet belőle.

  3. És a legfontosabb! Mi van, ha az a szemüveg kicsit torzít? Nézzék csak, sorolok néhány mondatot:


Nekem sosem jön össze semmi!
Pedig lehet, hogy csak egyetlen sikertelen esemény után általánosítok!

Mindig leszidnak a munkahelyemen! Pedig lehet, hogy csak a kevés negatív kritikát nagyítjuk fel, és a dicséretet pedig nem vesszük észre!

Sótlan a leves, inkább el se kezdtem volna! Pedig a dolgok nem mindig feketék, vagy fehérek!

Megint ásítozik, amikor beszélek hozzá! Pedig lehet, hogy csak fáradt, nem látunk mások gondolataiba.
Nem sikerült a prezentációm, alkalmatlan vagyok a munkára! Pedig lehet, hogy csak a téma nem volt a legjobb. Ne általánosítsunk és ne címkézzük magunkat!

Nem kellene ilyen későn hazajönnöd! Pedig sokkal jobb lenne a „kellene” típusú mondatok helyett egyértelműen megfogalmazni, mit szeretnénk!

Az ilyen típusú, ún. kognitív torzítások sorát még hosszan lehetne folytatni. Egy biztos. A világ nem rossz vagy jó. A mi gondolataink teszik olyanná, amilyen. Vagyis a világot a gondolati szűrőnk (ezt hívom én szemüvegnek) alapján fogjuk fel és értelmezzük. Így az, hogy miből mit veszünk észre, rajtunk is múlik. Tessék kicsit tornáztatni tehát azt a fránya világfelismerő készüléket! Jelszó: tudatosság és önismeret!

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png

Segédanyag 5 pontban, hogy megértsük a mai fiatalokat


Mindenféle általánosító mondattól kiráz a hideg. Azoktól különösen, amilyen a címben is olvasható. Ami azzal kezdődik: a mai ezek, meg azok. Mégis belekényszerítem magam ebbe a skatulyába. Azért, hogy végiggondoljam, tényleg, milyen is egy mai tizenéves.

j_z_gen2.png
Nehéz és bátor vállalkozás ez. Mégis azért merem megtenni, mert hosszú évek óta foglalkozom kamaszokkal. Így, ha nem is egy pszichológiai tankönyv fejezetét írom meg, mégis összeszedem azokat a tapasztalatokat, amiket átéltem a fiatalokkal kapcsolatban. Lesz benne jó is, rossz is. És persze, lehet velem vitatkozni! Tegyék!

1. Ne kelljen sokat tennem a sikerekért

Ha tetszik, ha nem, a tizenéves korosztály egyik legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy kevés befektetett munka ellenére biztos és eredményes sikert várnak. Ne kelljen sokat tanulni az iskolában, ne kelljen sokat segíteni otthon, de a dolgozat legyen ötös, a felvételi sikerüljön és legyen finom vacsora is este. Iszonyatosan veszélyes terep ez. Ugyanis kevés olyan szituáció adódik az életben, amikor készen kap az ember valamit. Bátorkodom azt hinni, hogy a tartalmatlannak és üresnek kommunikált celeb élet megkonstruálása mögött is kemény munka van. És hogy mi ennek az általános befektetési válságnak a háttere? Az egyik a társadalomban jelentkező általános értékválság. Ami azt sugallja a fiatalok számára, hogy nem kell értéket képviselni, és nem kell komolyabb munkát végezni ahhoz, hogy valaki sikeres, és főleg, gazdag legyen. A másik pedig, lássuk be, ahogy neveljük a gyermekeinket. Azt gondoljuk, akkor vagyunk igazán jó szülők, ha a gyermekeink igényeit várakoztatás nélkül, azonnal kielégítjük. Ha egy kisgyerek minden vágya azonnal teljesül, ne várjuk azt, hogy nagyobb korában nem ugyanezt szeretné. De sajnos az állásinterjúra csak ő tud elmenni.

2. Mindenki tartsa maximális tiszteletben az egómat

Nárcisztikus világban élünk. Ahol a közösség minden egyes tagjának tombol az egója: én vagyok a legfontosabb. Ez a jelenség szorosan összefügg az előző pontban emlegetett neveltetési stílussal. Ha a kisgyermek kérését (legyen az bármi) azonnal és feltétel nélkül teljesítjük, egész egyszerűen nem fogja megtanulni, hol vannak a saját énjének a határai. Az én, határok nélkül pedig azt jelenti: az ego szemszögéből vizsgálom az egész világot. Gyenge a felettes én, gyenge a kontroll és annak a képessége, hogy kívülről, mások által szemléljem magamat.

3. Ami szép, az egyben jó is

Klasszikus: a holdudvar hatás. Ha valaki szép, feltételezzük, hogy jó is. Ebben nincs is semmi különös, ezt fajunk evolúciós fejlődésével hordozzuk magunkban. Hiszen, aki szép, az feltételezhetően egészséges is, vele érdemes kezdeni. De! Valóban így van ez a társas értékek esetében is? És ami még fontosabb. Aktuális világunk értékrendjében a szépség hangsúlya szinte elsődlegessé vált. A fogyasztói kultúra marketingje, ha akarjuk, ha nem, zúdítja ránk a szépségről megalkotott ideálvilágot. Így, ha egy fiatal felnéz Facebook-ra, rápillant az Instaja-ra, biztos vagyok benne, hogy tökéletes alakú lányokkal és izmos pasikkal fog találkozni. És lássuk be, kevés olyan ember van, aki megfelel ennek a képnek. Ezzel pedig a fiatalok önértékelése veszélybe kerül: kétségbeesetten fogják hajszolni (fejben biztosan) azt a képet, ami ömlik rájuk a virtuális világból. De erről külön könyvet lehetne írni. De nemcsak az önbizalomra lesz ez komoly hatással. Amikor a hozzám érkező gyerekek arról kezdenek el beszélni, hogy nem szeretik őket, mert kicsit csúnyábbak, vagy arról mesélnek, hogy utálják az osztálytársukat, mert kövér, akkor azt a szó legszorosabb értelmében gondolják. Vagyis nem arról van szó, amit az egyszeri szakember (vagyis én) az elején gondolt, hogy valamilyen esemény vagy viselkedés alapján elkezd egy közösség piszkálni valakit, aki ebben az esetben éppen véletlenül kövér is, hanem az illető személyiségének negatívuma egészen egyszerűen a túlsúlya. Érdekes, nem? És a szépség iránti évezredek óta bennünk élő vágyat jól felismerték a kozmetikumok, a táplálékkiegészítők meg a konditermek. Nincs is ezzel baj, de csak ésszel!

4. A Facebook-on és az Instán töltött szabadidő létszükséglet

Be kell vallanom, ezt az elején én sem értettem. Azért nem, mert magam is intenzíven használom közösségi mediumokat. De az az Y generációs pasi vagyok, aki le tudom tenni az okos telefont a kezemből, ha valami valós élmény ér, és kibírom hosszabb-rövidebb ideig Facebook nélkül is. De rá kellett jönnöm, én még pont az a generáció vagyok, aki csak használja ezeket. A nálam fiatalabbak, tehát a tipikus z generációs gyerekek esetében a virtuális világ már az identitásuk része. Ott konstruálódik az én, ott jön létre a kifelé kommunikált self. Ott történik minden. Ne várjuk hát, hogy csak úgy le fogja tenni a kamasz gyermekünk a kezéből az okostelefonját csak azért, mert ezt kérjük tőle. Így azt is gondolom, kedves tanárok, engedjük meg, hogy egyszer-kétszer órán is rápillantsanak arra az applikációra. Így pár másodpercre ugyan elveszítjük a gyermek órai figyelmét, de legalább visszakapjuk a következő tízre.

5. Figyelj rám, szeress!

Anélkül, hogy bármit is eltúloznánk: a szeretet alapvető emberi szükséglet. Már az emberelődöket megelőző evolúciós lépések is abba az irányba mutattak, hogy a majmok társas lények. Az ember fejlődése pedig tovább erősítette ezt. Nem egy olyan esetről tudunk az emberi csoportok történetében, amikor nem az maradt életben, aki a legerősebb volt, hanem, aki együtt tudott működni. És a mai gyermekeink életében a figyelem és a szeretet iránti igény egyre erősebbnek látszik. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert egy kicsit keveset kapnak belőle. Igen, a rohanó élet hétköznapjaiban elfelejtjük, milyen fontos is lenne a minőségben eltöltött közös idő. És az, hogy megkérdezzük egymástól: Hogy vagy? Mi történt veled? Mit érzel? Higgyék el! Megdöbbentő élmény az, amikor egy hozzám érkező gyermek nehezen tud mit kezdeni azzal, hogy kíváncsi vagyok rá. Nem azért, mert nem akarja elmondani, hanem azért, mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy az ő véleménye, érzései, gondolatai is érdekesek lehetnek mások számára. És gondoljunk csak vissza arra, az egónak milyen jól esik, ha beszélhet kicsit magáról!

Nem állítom, hogy a lista teljes! De azt igen, ha ezt az öt szempontot figyelembe vesszük, kicsit könnyebben eligazodunk a fiatalok világában. És gondolkodom a következő ötön. Hogy egyre teljesebb legyen a k

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png