[F2F] Coaching Stúdió

F. Takács István: PÁLYAVÁLASZTÁSI KRÍZIS: MIT MOND A JUNIOR COACH?

Egyre több az olyan fiatal, aki nehezen tudja eldönteni, mi szeretne lenni. Egyre gyakoribb jelenség ez. Úgy nevezik: kapunyitási pánik. Mi az oka? És mi lehet a megoldás? Erről beszélgettünk az M1-en, a felvételi ponthatárok kihirdetésének napján.

[ M1 - MA REGGEL - 2017. 07. 26. ]

Manapság nagyon nehéz elköteleződni. A fiatalokban egy furcsa kettősség dolgozik. Nem akarnak kötődni senkihez és semmihez. A saját egójuk vezérli őket. A világnak kellene alkalmazkodni ehhez. Mégis a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok vágynak arra, hogy valami megtartó erőbe tudjanak kapaszkodni. Ez lehet akár egy vállalat brandje is. De ezen a kettősségen nem kell csodálkoznunk. A felgyorsult és virtuális világunkban kialakuló én (egó) nehezen veszi észre a másikat, de mégis hordozzuk magunkban azt az ősi igényt, hogy kötődni tudjunk embertársainkhoz.

Az elköteleződésnek ráadásul van egy másik aspektusa is: ha végre képesek vagyunk dönteni, elköteleződünk egy életpálya mellett, az azt is jelenti, hogy lemondunk egy csomó másról. És akkor kimaradunk valamiből: rengeteg kecsegtető dologra mondjuk azt, nem kérek belőle. És mi van, ha rosszul döntünk? Abban az esetben semmi, ha a választott egyetem, a választott szakma sikert hoz. Ha viszont nem, akkor jön az iskolaváltás, a folyamatos munkahely változtatás. Bár az kétségtelenül igaz, a most felnövő fiatal generáció ezt egészen könnyedén csinálja. 

A fiatalokat ráadásul állandó teljesítménykényszer feszíti. Gyorsan kell, gyors sikert elérni. Mit lehet tenni? Mi a megoldás? Erről beszélgettünk az M1 műsorában, a ponthatárok kihirdetésének napján.

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu


KAPCSOLÓDÓ CIKKEM:
EGY ÚJABB KORTÁRS TÜNET: A KAPUNYITÁSI PÁNIK

erdekli_a_coaching.png

Egy újabb kortárs tünet: a kapunyitási pánik

Február van. Közeledik a határidő. Hamarosan véglegesíteni kell Péternek az egyetemi jelentkezést. De Péter még mindig bizonytalan. Nem tudja pontosan, mi szeretne lenni. Jól megy neki a biosz és a matek is, de sorra nyeri a zongoraversenyeket is. Az apukája orvos, az anyukája tanít. Péter szeretne jól keresni, de nem akar egész életében olyan munkát végezni, amit csak kényszerből csinál, vagy csak azért, mert jó a fizetése. Rengeteg egyetem és képzés között válogathat. Még az is felmerült benne, hogy külföldön folytatja a tanulmányait. Rengeteg a lehetőség, de borzalmasan nehéz a döntés. Péter egyre feszültebb, lassan már beszélgetni sem lehet vele. És a szülők sem nagyon tudják, hogyan is segíthetnének.

l_mamahotel_elkotelez.png

Péter sztorija tipikus. Egyre több az olyan húszas éveiben járó fiatal, aki nehezen tudja eldönteni, mi szeretne lenni. Egyre többen vannak, akik nem tudják elképzelni, hogyan tovább. Komoly következményei vannak ennek: rosszkedv, depresszió, halogatás, munkanélküliség, bizonytalanság, egzisztenciális nehézségek. Egy szóval, egy olyan feszült élethelyzet, ami rossz hatással van a fiatalok mentális egészségére. Egyre gyakoribb jelenség ez napjainkban: kapunyitási pániknak hívják.

Egy újabb tipikus kortárs tünet. De mi ennek az oka?

A lehetőségek tárháza végtelen

A Péterhez hasonló fiatalok előtt számtalan lehetőség áll. Sokkal több, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A megváltozott világban rengeteg dologgal lehet foglalkozni. Gyakorlatilag bármit és bárhol lehet tanulni. És ez a szeszélyes, kiszámíthatatlan világ azt is kommunikálja, egy-egy eredeti ötlettel, egy jó marketinggel, akár egy jó blöffel gyorsan lehet az ember sikeres. Nem az van már, mint Péter szüleinek az idejében: jól megy a biosz, hát legyél orvos. Pont.

Halogatás és elköteleződés

Manapság nagyon nehéz elköteleződni. A fiatalokban egy furcsa kettősség dolgozik. Nem akarnak kötődni senkihez és semmihez. A saját egójuk vezérli őket. A világnak kellene alkalmazkodni ehhez. Mégis a kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok vágynak arra, hogy valami megtartó erőbe tudjanak kapaszkodni. Ez lehet akár egy vállalat brandje is. De ezen a kettősségen nem kell csodálkoznunk. A felgyorsult és virtuális világunkban kialakuló én (egó) nehezen veszi észre a másikat, de mégis hordozzuk magunkban azt az ősi igényt, hogy kötődni tudjunk embertársainkhoz. Ez sem egyszerű helyzet.

Az elköteleződésnek ráadásul van egy másik aspektusa is. Ha végre képesek vagyunk dönteni, elköteleződünk egy életpálya mellett, az azt is jelenti, hogy lemondunk egy csomó másról. És akkor kimaradunk valamiből: rengeteg kecsegtető dologra mondjuk azt, nem kérek belőle. És mi van, ha rosszul döntünk? Abban az esetben semmi, ha a választott egyetem, a választott szakma sikert hoz. Ha viszont nem, akkor jön az iskolaváltás, a folyamatos munkahely változtatás. Bár az kétségtelenül igaz, a most felnövő fiatal generáció ezt egészen könnyedén csinálja. 

Mamahotel, papabank

Vicces kifejezések ezek. Azt mutatják, hogy nemcsak a tanulás és a munka világában meghozott döntések tolódnak ki a 20-as életévek utánra. Hanem az anyagi függetlenedés is. A fiatalok egyre tovább élnek a szüleikkel közös háztartásban és egyre később élnek saját keresetből.

Teljesítménykényszer és azonnali siker

A felnőtt élet kezdetén tapasztalható krízis abból is adódik, hogy a fiatalokat állandó teljesítménykényszer feszíti. Gyorsan kell, gyors sikert elérni. Legyél már 30 évesen top menedzser, a lehető leghamarabb építsd fel a karriered és legyél nagyon gazdag. Ez rendben is van, de mi lesz ezután? Ha sikerül, mi lesz 40 évesen? Gyakran azt látjuk, hogy a korai siker gyors kiégéshez vezet. Hiszen, ha nincs lehetőség a tovább lépésre, a fejlődésre és a következő lépcsőfok elérésére (hiszen rögtön a lépcső tetejére ugrottunk), akkor ennek a vége szükségszerű üresség.

Akkor mégis mit lehet tenni? A kérdés jogos, és meggyőződésem, hogy a válasz sem olyan nehéz.

  1. Legyen cél és ehhez szükséges motiváció. Abban kell segíteni a fiatalokat, hogy tisztán lássák saját céljaikat. És persze tanulják meg azt is, hogy a célok eléréséhez munkát kell befektetni. Ehhez kitartás, erő és türelem kell. Nem minden jön azonnal.

  2. Önismeret. Talán ezzel kellett volna kezdenem. A legfontosabb az, hogy a fiatalok ismerjék saját működésüket, erősségeiket és gyengeségeiket is. Ugyanis a döntéseink biztos hátterét csak ez tudja megadni. És a sikertelenséggel is csak abban az esetben lehet megküzdeni, ha tudjuk, mik azok a stratégiák, amik átsegítenek a nehézségeken.

  3. Felnőtté válás. A kapunyitási pánik akkor fog rendeződni, ha a fiatal már rendelkezik a felnőttekre jellemző gondolkodási és érzelmi képességekkel. Ezeket is könnyen pontokba lehet szedni. Én is megteszem majd, egy következő írásban.

Úgy tűnik, a felnőtté válás egyre nehezebb ügy. De ne kezdjünk bele a szokásos „ezek a mai fiatalok” gondolatsorba. A világ úgy jó, ahogy van. Ismerjük fel a kihívásokat, figyeljünk magunkra és másokra. Akkor minden simán menni fog.

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png

Ön-ismeret

Azok, akik még sosem jártak szemorvosnál és nem hordanak szemüveget, biztosan csodálkoznak a tételmondaton. De talán még azok is, akik viselnek. Lássuk, mire is gondolok!

l_szemuveges.png

Amikor nyitva van a szemünk, rendszerint a körülöttünk lévő világot látjuk. Minden pillanatban van valamilyen percepciónk a körülöttünk lévő tárgyakról, emberekről és történésekről. Észre sem vesszük, de születésünktől fogva ezzel a szemlélő képességgel szépen lassan kialakítjuk magunk számára azt, amit a világról gondolunk. Pörgessük most végig egy pillanatra, mennyi minden is történt velünk az eddigi életünk során: mennyi benyomás, mennyi élmény ért bennünket, milyen sok emberrel ismerkedtünk meg. Létrejött így egy világ, a mi világunk. De most gondoljunk bele abba, hogy egy másik emberrel is ugyanez megtörtént. Az egyszerűség kedvéért válasszunk most egy olyan embert a fantáziánkhoz, aki nagyon közel áll hozzánk. Ha megvan, gondoljuk végig, vele mi minden történt másképp. Az ő világa mennyire más, mint a miénk! Neki is vagy egy saját világa. A fejében.

De játsszunk most el egy másik gondolattal. Meglátunk az utcán egy vitatkozó párt. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy egy házassági perpatvar, semmi közünk hozzá. De egy másik ember mellettünk pedig azt gondolja, épp ki akarják rabolni azt a kedves hölgyet, így segíteni fog neki. Vagyis a körülöttünk lévő események nemcsak, hogy egyénenként különbözhetnek, de abban is van nagyfokú eltérés, hogy a hasonló eseményeket hogyan értelmezzük. És ez most itt a lényeg. Mindenkinek van egy szemüvege, amin keresztül a világot érzékeli és értelmezi. Miért fontos ez? Összeszedem néhány pontban:
A világ és mások működésében nem a mi világunk törvényei uralkodnak. Vagyis, ne magunkból induljunk ki, amikor mások viselkedését értelmezzük és megítéljük!

  1. Ne várjuk, hogy a másik is úgy gondolkodjon, mint mi. Még akkor sem, ha nagyon közel áll hozzánk az illető!

  2. Legyünk kritikusak a „Pontosan tudom, mire gondolsz!” mondatokkal. Járjuk ezért körbe, mire gondol a másik, különben könnyen csúnya vita kerekedhet belőle.

  3. És a legfontosabb! Mi van, ha az a szemüveg kicsit torzít? Nézzék csak, sorolok néhány mondatot:


Nekem sosem jön össze semmi!
Pedig lehet, hogy csak egyetlen sikertelen esemény után általánosítok!

Mindig leszidnak a munkahelyemen! Pedig lehet, hogy csak a kevés negatív kritikát nagyítjuk fel, és a dicséretet pedig nem vesszük észre!

Sótlan a leves, inkább el se kezdtem volna! Pedig a dolgok nem mindig feketék, vagy fehérek!

Megint ásítozik, amikor beszélek hozzá! Pedig lehet, hogy csak fáradt, nem látunk mások gondolataiba.
Nem sikerült a prezentációm, alkalmatlan vagyok a munkára! Pedig lehet, hogy csak a téma nem volt a legjobb. Ne általánosítsunk és ne címkézzük magunkat!

Nem kellene ilyen későn hazajönnöd! Pedig sokkal jobb lenne a „kellene” típusú mondatok helyett egyértelműen megfogalmazni, mit szeretnénk!

Az ilyen típusú, ún. kognitív torzítások sorát még hosszan lehetne folytatni. Egy biztos. A világ nem rossz vagy jó. A mi gondolataink teszik olyanná, amilyen. Vagyis a világot a gondolati szűrőnk (ezt hívom én szemüvegnek) alapján fogjuk fel és értelmezzük. Így az, hogy miből mit veszünk észre, rajtunk is múlik. Tessék kicsit tornáztatni tehát azt a fránya világfelismerő készüléket! Jelszó: tudatosság és önismeret!

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png

Segédanyag 5 pontban, hogy megértsük a mai fiatalokat


Mindenféle általánosító mondattól kiráz a hideg. Azoktól különösen, amilyen a címben is olvasható. Ami azzal kezdődik: a mai ezek, meg azok. Mégis belekényszerítem magam ebbe a skatulyába. Azért, hogy végiggondoljam, tényleg, milyen is egy mai tizenéves.

j_z_gen2.png
Nehéz és bátor vállalkozás ez. Mégis azért merem megtenni, mert hosszú évek óta foglalkozom kamaszokkal. Így, ha nem is egy pszichológiai tankönyv fejezetét írom meg, mégis összeszedem azokat a tapasztalatokat, amiket átéltem a fiatalokkal kapcsolatban. Lesz benne jó is, rossz is. És persze, lehet velem vitatkozni! Tegyék!

1. Ne kelljen sokat tennem a sikerekért

Ha tetszik, ha nem, a tizenéves korosztály egyik legfeltűnőbb tulajdonsága, hogy kevés befektetett munka ellenére biztos és eredményes sikert várnak. Ne kelljen sokat tanulni az iskolában, ne kelljen sokat segíteni otthon, de a dolgozat legyen ötös, a felvételi sikerüljön és legyen finom vacsora is este. Iszonyatosan veszélyes terep ez. Ugyanis kevés olyan szituáció adódik az életben, amikor készen kap az ember valamit. Bátorkodom azt hinni, hogy a tartalmatlannak és üresnek kommunikált celeb élet megkonstruálása mögött is kemény munka van. És hogy mi ennek az általános befektetési válságnak a háttere? Az egyik a társadalomban jelentkező általános értékválság. Ami azt sugallja a fiatalok számára, hogy nem kell értéket képviselni, és nem kell komolyabb munkát végezni ahhoz, hogy valaki sikeres, és főleg, gazdag legyen. A másik pedig, lássuk be, ahogy neveljük a gyermekeinket. Azt gondoljuk, akkor vagyunk igazán jó szülők, ha a gyermekeink igényeit várakoztatás nélkül, azonnal kielégítjük. Ha egy kisgyerek minden vágya azonnal teljesül, ne várjuk azt, hogy nagyobb korában nem ugyanezt szeretné. De sajnos az állásinterjúra csak ő tud elmenni.

2. Mindenki tartsa maximális tiszteletben az egómat

Nárcisztikus világban élünk. Ahol a közösség minden egyes tagjának tombol az egója: én vagyok a legfontosabb. Ez a jelenség szorosan összefügg az előző pontban emlegetett neveltetési stílussal. Ha a kisgyermek kérését (legyen az bármi) azonnal és feltétel nélkül teljesítjük, egész egyszerűen nem fogja megtanulni, hol vannak a saját énjének a határai. Az én, határok nélkül pedig azt jelenti: az ego szemszögéből vizsgálom az egész világot. Gyenge a felettes én, gyenge a kontroll és annak a képessége, hogy kívülről, mások által szemléljem magamat.

3. Ami szép, az egyben jó is

Klasszikus: a holdudvar hatás. Ha valaki szép, feltételezzük, hogy jó is. Ebben nincs is semmi különös, ezt fajunk evolúciós fejlődésével hordozzuk magunkban. Hiszen, aki szép, az feltételezhetően egészséges is, vele érdemes kezdeni. De! Valóban így van ez a társas értékek esetében is? És ami még fontosabb. Aktuális világunk értékrendjében a szépség hangsúlya szinte elsődlegessé vált. A fogyasztói kultúra marketingje, ha akarjuk, ha nem, zúdítja ránk a szépségről megalkotott ideálvilágot. Így, ha egy fiatal felnéz Facebook-ra, rápillant az Instaja-ra, biztos vagyok benne, hogy tökéletes alakú lányokkal és izmos pasikkal fog találkozni. És lássuk be, kevés olyan ember van, aki megfelel ennek a képnek. Ezzel pedig a fiatalok önértékelése veszélybe kerül: kétségbeesetten fogják hajszolni (fejben biztosan) azt a képet, ami ömlik rájuk a virtuális világból. De erről külön könyvet lehetne írni. De nemcsak az önbizalomra lesz ez komoly hatással. Amikor a hozzám érkező gyerekek arról kezdenek el beszélni, hogy nem szeretik őket, mert kicsit csúnyábbak, vagy arról mesélnek, hogy utálják az osztálytársukat, mert kövér, akkor azt a szó legszorosabb értelmében gondolják. Vagyis nem arról van szó, amit az egyszeri szakember (vagyis én) az elején gondolt, hogy valamilyen esemény vagy viselkedés alapján elkezd egy közösség piszkálni valakit, aki ebben az esetben éppen véletlenül kövér is, hanem az illető személyiségének negatívuma egészen egyszerűen a túlsúlya. Érdekes, nem? És a szépség iránti évezredek óta bennünk élő vágyat jól felismerték a kozmetikumok, a táplálékkiegészítők meg a konditermek. Nincs is ezzel baj, de csak ésszel!

4. A Facebook-on és az Instán töltött szabadidő létszükséglet

Be kell vallanom, ezt az elején én sem értettem. Azért nem, mert magam is intenzíven használom közösségi mediumokat. De az az Y generációs pasi vagyok, aki le tudom tenni az okos telefont a kezemből, ha valami valós élmény ér, és kibírom hosszabb-rövidebb ideig Facebook nélkül is. De rá kellett jönnöm, én még pont az a generáció vagyok, aki csak használja ezeket. A nálam fiatalabbak, tehát a tipikus z generációs gyerekek esetében a virtuális világ már az identitásuk része. Ott konstruálódik az én, ott jön létre a kifelé kommunikált self. Ott történik minden. Ne várjuk hát, hogy csak úgy le fogja tenni a kamasz gyermekünk a kezéből az okostelefonját csak azért, mert ezt kérjük tőle. Így azt is gondolom, kedves tanárok, engedjük meg, hogy egyszer-kétszer órán is rápillantsanak arra az applikációra. Így pár másodpercre ugyan elveszítjük a gyermek órai figyelmét, de legalább visszakapjuk a következő tízre.

5. Figyelj rám, szeress!

Anélkül, hogy bármit is eltúloznánk: a szeretet alapvető emberi szükséglet. Már az emberelődöket megelőző evolúciós lépések is abba az irányba mutattak, hogy a majmok társas lények. Az ember fejlődése pedig tovább erősítette ezt. Nem egy olyan esetről tudunk az emberi csoportok történetében, amikor nem az maradt életben, aki a legerősebb volt, hanem, aki együtt tudott működni. És a mai gyermekeink életében a figyelem és a szeretet iránti igény egyre erősebbnek látszik. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert egy kicsit keveset kapnak belőle. Igen, a rohanó élet hétköznapjaiban elfelejtjük, milyen fontos is lenne a minőségben eltöltött közös idő. És az, hogy megkérdezzük egymástól: Hogy vagy? Mi történt veled? Mit érzel? Higgyék el! Megdöbbentő élmény az, amikor egy hozzám érkező gyermek nehezen tud mit kezdeni azzal, hogy kíváncsi vagyok rá. Nem azért, mert nem akarja elmondani, hanem azért, mert nincs hozzászokva ahhoz, hogy az ő véleménye, érzései, gondolatai is érdekesek lehetnek mások számára. És gondoljunk csak vissza arra, az egónak milyen jól esik, ha beszélhet kicsit magáról!

Nem állítom, hogy a lista teljes! De azt igen, ha ezt az öt szempontot figyelembe vesszük, kicsit könnyebben eligazodunk a fiatalok világában. És gondolkodom a következő ötön. Hogy egyre teljesebb legyen a k

F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu

erdekli_a_coaching.png
süti beállítások módosítása