Iskolakezdés. Különös adrenalinfröccs ez a szó sok diáknak és szülőnek (és persze tanárnak is). Ráadásul az iskola olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. És mindenki el is mondja a véleményét. Ilyenkor, szeptember előtt, egy kicsit még hangosabban is. Nem akarok kimaradni a sorból! Lássuk, hogy tanárként és junior coachként mennyire értek hozzá... :-)
Tanulni nem könnyű

Sosem volt az. De mostanság egyre nehezebbnek tűnik! Mióta Magyarországon is zajlanak az úgynevezett PISA-mérések, azóta mindenki kongatja a vészharangot. Pláne, hogy a 2012-es felmérés egyik vizsgált területe a komplex problémamegoldás volt. Na, ez az a terület, amit egyetlen iskolában sem tanítanak.

Akkor mégis, miért mérik? 

Azért, mert a problémamegoldás az a képesség, amire igazán szükségünk van az életben. A Z- és ALFA-generáció fiataljai előtt pedig olyan lehetőségek és kihívások állnak, amiknek hagyományos tudással felesleges nekifutni. De egyre inkább úgy tűnik, hogy ezeket csak iskolán kívül fejleszti a gyerek. Vagy egy-egy olyan kivételes esetben, amikor ezt a pedagógus kifejezetten fontosnak tartja, és belesűríti abba az információdömpingbe, amit a bürokratikus tantervek és az érettségi-követelmények határoznak meg.

Nem fogok beállni abba a sorba, amely kárhoztatja a magyar iskolarendszert és a benne dolgozókat. De az tény, hogy az emlegetett PISA-felmérések szerint már a lexikális ismeretek terén sem teljesítünk jól. Problémamegoldásban pedig még rosszabbak a magyar gyerekek. Ez az a terület, amit iskolán kívül, például junior coachinggal érdemes tovább fejleszteni. Erről ebben a cikkemben írtam bővebben.

Hogyan lehet könnyebb?

A tanárok és a szülők folyamatosan azt mesélik, hogy a gyerekek nehezen koncentrálnak hosszú ideig. Pedig rá vannak kényszerítve: például az órán, vagy, amikor otthon tanulnak. Azt több idegélettani kutatás kimutatta, hogy az emberi agy 10-15 percig képes fegyelmezetten fókuszálni. Ezért érdemes rendszerszerű kizökkentéseket beépíteni a gyerekek tanulással töltött idejébe.

1. eltávolítás

Az iskolában érdemes a tanórát rövidebb egységekre felosztani: beépíteni több olyan eseményt, amely néhány perce eltávolítja a gyereket az anyagtól.

2. sztorizás, pihenés

Érdemes egyszerűen csak sztorizni egyet. Otthon persze nehezebb a helyzet, mert az óriási mennyiségű tananyag memorizálásához idő és türelem kell. Vagyis: érdemes közben pihenni egy kicsit. Ha ezeket az apró trükköket betartja valaki, és a közben aktuális 10-15 percet tényleges tanulással tölti, akkor a módszer meghozza a gyümölcsét. Például a nagydolgozat előtt nem lesz átláthatatlanul nagy az anyag. És a régi bölcsesség is igaz mlg, az ismétlés és a tudás viszonyáról.
3. élményszerűség

A rendszeresség mellett fontos lehet az élményszerűség is. Nyugodtan használjon a gyerek okostelefont és számítógépet! De az élményhez hozzá tartozik az együtt tanulás is: az iskolatársakkal és a szülőkkel. Főleg kisiskolás korban lehet hatalmas motiváló ereje annak, ha a szülő együtt tanul a gyerekével. Persze ilyenkor sem kell órákig együtt görnyedni a könyv fölött. De nézzünk rá, kérdezgessük, vag legyen nyitva a konyha és a gyerekszoba ajtaja. És persze a nappaliasztal is kiváló tanuláshoz.

4. közös idő

Később írni fogok az együtt töltött minőségi időről. Merthogy ez nemcsak érzelmileg fontos, hanem a tanulásban is óriási ereje van! Szervezzünk közös, családi programokat. Egy egyszerű hegyi túra vagy egy múzeumlátogatás alatt sok dolgot tanul a gyerek, és fel sem tűnik neki. Ennek a helyzetnek két másik előnye is van: a szép, a jó és az értékes felé tereljük az értékrendjét. Közben pedig - az érzelmileg telített helyzetekben - hatalmas mennyiségű infót raktároz el a memóriája.

A nagy tabu: esélyegyenlőség

Az iskola fontos szocializációs közeg. Itt formálódik a gyerekek együttműködési képessége, itt alakulnak ki az első fontos és mély, családon kívüli társas kapcsolataik. Mégis azt látjuk évek óta, hogy a társadalomban tapasztalható egyenlőtlenségeket az iskola nehezen tudja ellensúlyozni. És lássuk be: a gyerekek kegyetlenül kritikusak egymással! És nagyon sokan válhatnak egymás céltáblájává! Mondok, mutatok néhány egyszerű dolgot, ami piszkosul megnehezítheti a gyerekek beilleszkedését:

Ezek napi küzdelmek a gyerekek között. És a sort még lehetne folytatni. Az nem kérdés, hogy a küzdelmek okozta sebek milyen lassan gyógyulnak, hisz tudjuk. Pszichológusok írnak arról, hogy a felnőttek is gyakran küzdenek ilyen emlékekkel. Vagyis: a felnőttek feladata észrevenni ezt az időzített bombát. És kérem: egyetlen esetben se engedjünk az erőszaknak! Se a fizikainak, se a verbálisnak! Most lehet, hogy néhányan neheztelni fognak rám, de nem tudok mit kezdeni azzal az állásponttal, amikor valaki arra bíztatja a gyerekét, hogy minden körülmények között védje meg magát és a saját igazát. Közösségben élünk! Biztos mindig nekünk/neki van igaza?

Figyelem!

Kedves Olvasóm! Abba a sorba sem állok be, aki leírja azokat a tanácsokat, amiket mély szakmai meggyőződéssel sokan el szoktak mondani. Nem azért, mert nincs igazuk. Hanem azért, mert tanácsokkal már tele a padlás, és mert szerintem a megoldás rém egyszerű.

Figyeljünk a gyerekünkre. Kérdezzünk tőle! Értsük meg és tartsuk tiszteletben a véleményét. Gondoljuk végig, hányszor tesszük fel egymásnak ezeket az egyszerű kérdéseket:

  >>  Hogy vagy?
  >>  Milyen napod volt?
  >>  Miért vagy ilyen vidám?
  >>  Mitől vagy szomorú?
  >>  Miben segíthetek?

Az egymás számára adható egyik legnagyobb ajándék: a figyelem! Az, hogy kíváncsiak vagyunk egymásra, és őszinte odafordulással kérdezzük meg a másiktól: mi jár a fejében.

Minőségi idő!

Tudom, tudom! Ez nagyon nehéz, hiszen mindenki nagyon sokat dolgozik. Mégis azt mondom, hogy az együtt átélt élmények tudják tartalommal megtölteni a szülő-gyermek szeretetkapcsolat mindennapjait. És ez a szeretetkapcsolat teremti meg annak a bizalomnak és biztonságnak az alapjait, amire a gyermek építheti a serdülő- és a felnőttkorát. Meggyőződésem, hogy a kiegyensúlyozott, és szélsőségektől mentes fiatal felnőtt élet titka ennyi. Nem több!


F. Takács István
vezető coach
www.f2f.hu